Magunkról

Társaságunkat a NAPTECHNIKA Kft-t 2006. elején alapítottuk. Sokéves, az energiaszektorban és a környezetvédelemben szerzett gyakorlat, elméleti képzések, belső érlelődés és késztetés után jutottunk el addig a pontig, hogy felvállaljuk ezt a küldetést, mely során minden egyes termékünk értékesítésével segítjük Földünk környezeti állapotának javítását, egyúttal a tulajdonos hasznára és örömére az „ingyen” energiához való hozzáférést is biztosítjuk.
 
Világunk egyre inkább belesodródik az úgynevezett „hagyományos energiák” válságába. Folyamatosan érzékelhető ezen energiahordozók árának emelkedése, de az ellátás bizonytalansága is (lásd 2006 és 2007 tele: az Oroszországból származó gázexport
csökkenés – szerintünk erődemonstráció és alkupozíció erősítés - miatti európai pánikot, kiszolgáltatottságot, bizonytalanságot és tanácstalanságot). Ma már mindenki számára egyre világosabb, hogy az egyetlen megoldás csakis a folyamatosan megújuló energiák minél nagyobb arányú használata lehet. A Napból sugárzott, a Földet elérő energia sok ezerszerese az emberiség energiaigényének. (Hatezerszer akkora ez az éves mennyiség, mint amennyit egy évben az emberiség jelenlegi energiaigénye.) A hazánkat elérő éves sugárzott hőmennyiség hozzávetőlegesen négyszázszorosa Magyarország éves összes energiafelhasználásának.
 
Hogy eddig ezt miért nem használtuk ki jobban? Ennek nyilvánvalóan több oka van.
 
  • Mesterségesen alacsony áron volt sok éven, évtizeden át hazánkban a vezetékes földgáz ára, ezért csak az igazán környezettudatos emberek költöttek pénzt a teljesen „tiszta” energiákkal működő energiahasznosító megoldásokra (pl.: napkollektor, napelem, hőszivattyú, szélgenerátor). Érzékelhető, de a folyamatos bejelentések világossá is teszik, hogy a földgáz ára folyamatosan nő, és nem is lehet megjósolni a folyamat végét. Érdemes tehát mindenkinek ismét kiszámolni az eddig ellenérvként emlegetett hosszú megtérülési időt. Mi számoltunk: egy-egy megfelelően tervezett és kivitelezett rendszer bekerülési költsége - a fogyasztási volumentől függően - már néhány év alatt megtérülhet. Az évről- évre kiírásra kerülő pályázaton elnyerhető vissza nem térítendő támogatásokkal pedig igazán röviddé válik egy rendszer megtérülési ideje.
 
  • Egy megújuló energiát használó rendszer beruházása – főleg a kiváló minőségű, hosszú élettartamú rendszerelemek miatt - viszonylag sok pénzbe kerül. Természetesen az emberek szemléletének is meg kell változnia ahhoz, hogy minél többen szánják rá magukat egy megújuló energiával működő rendszer megvásárlására. A nálunk sokkal jobb átlagos életszínvonalon élő német népnél kb. 7 millió négyzetméternyi napkollektor készíti a használati melegvizet, Ausztriában pedig 4 millió négyzetméter „dolgozik” nap mint nap. Az elektromos áramot előállító napelemek is elképesztő mértékben és ütemben borítanak be egyre nagyobb tetőfelületeket. Nekik vajon miért éri meg? Nem tudnák kifizetni a vezetékes energiákat? Bizonyára nem ez a magyarázat. Ki tudnák, de sokkal környezettudatosabbak nálunk. Emellett természetesen nem ellenségei a saját pénztárcájuknak sem. Mert ha végiggondoljuk, ez egy befektetés. Méghozzá remek, kockázatmentes befektetés. Hány millió forintot adunk ki egy-egy autó megvásárlásakor? És ez az autó a szalonból való kihozatalától kezdődően folyamatosan rengetegbe kerül nekünk, miközben a saját értéke szinte nullára amortizálódik az évek során. Nos egy autó árának tört részéért lehet ma már vásárolni például egy napkollektoros rendszert, mely telepítésétől kezdve pénzt takarít meg nekünk, tehát nem „fogyaszt”, hanem „termel”. Ráadásul a rendszer ára emeli házunk értékét, az elvárt (szinte karbantartás-mentes) élettartama pedig 30-40 év.
 
  • Hazánkban sajnos még mindig nem lehet elégséges pályázat általi támogatási forráshoz jutni egy-egy megújuló energiát hasznosító rendszer megszerzéséhez. Ennek okait itt nem szeretnénk taglalni, valószínűleg rajtunk kívül sokan mások is tudják erre a választ. Azért az ide kívánkozik, hogy vissza nem térítendő támogatás nélkül is gyorsan megtérül ma már egy ilyen berendezés, rendszer ára „köszönhetően” a gázár emelkedésének. Ma már általában a banki hitel havi törlesztő részletét meghaladhatja egy megújuló energiát hasznosító rendszerrel havonta elérhető megtakarítás, tehát még hitel felvétele mellett is megtérülő ez a „beruházás”. Ha pedig megtakarítását költi valaki egy ilyen rendszerre, annak éves hozama mindenképpen jóval felette van bármely betéti kamatnak, ráadásul úgy, hogy itt minden évben „kivette” a tulajdonos a hozamot.
 
Csapatunkban a környezetvédelmi szakmérnök, környezet-egészségügyi szakmérnök, az energetikai szakember és a gépészmérnök egyaránt megtalálható. Minden csapattagunk teljesen mértékben elkötelezett a megújuló energiák felhasználásának minél nagyobb mértékű elterjesztésében. Ezért lett egyik jelmondatunk az, hogy
 
Az energiával való gazdálkodás: életszemlélet!
 
És ez az életszemlélet például ott kezdődik, hogy amikor valaki egy éppen nem használt helyiségben lekapcsolja a világítást, akkor azt azzal a jóérzéssel teszi, hogy nemcsak a pénztárcájának tett jót, hanem az erőmű káros-anyag kibocsátását is csökkentette mozdulatával. A szemlélet pedig ott végződik, hogy megvalósít egy teljes egészében megújuló energiákat felhasználó, energetikai szempontból részben vagy teljesen önellátó házat. Ma már ez sem utópia, szerencsére egyre több példa van rá.
 
Aki tulajdonosa lesz egy megújuló energiát hasznosító berendezésnek, minden nap átélheti azt a remek érzést, hogy Ő, személyesen Ő is tett valamit Földünk jelenéért és jövőjéért, gyermekeiért és unokáiért.
 
Jó érzés, mikor nekünk és értünk dolgozik a Nap.
Élje át Ön is!
 
 
                                                                                                     Szutor Zoltán
                                                                                                        ügyvezető